Francis Ford Coppola a Megalopolisszal elköszön a nagyérdeműtől. A búcsú témáját megindítóan hozza testközelbe a szomorú konkrétum: feleségének és egyben alkotótársának a film cannes-i premierje előtt néhány héttel bekövetkezett halála, akinek ajánlja is a filmet. Coppola számára alkalmas pillanat a számvetésre és a lezárásra. Vajon mi, a nézők, mennyit veszítettünk volna, ha a pillanat az életmű egy korábbi pontján jön el?

Nem mindenki olyan szerencsés, mint Luis Buñuel, aki első filmjének, Az andalúziai kutya első, a kinyíló szemet mutató képkockájával és utolsó filmjének, A vágy titokzatos tárgya szem alakú szakadásbevarrását rögzítő utolsó képkockájával tökéletes keretet ad legendás életművének. De az alkotó szándéka nem mindig esik egybe az égiek akaratával. Francis Ford Coppola esetében erről van szó.

A döcögősen, olcsó horrorokkal és tucatvígjátékkal induló Coppola – a francia újhullám hatásának köszönhetően – a Te már nagy kisfiú vagy című filmmel találja meg saját hangját. Hamarosan egyedülálló mesterművek, és díjak formájában is – öt Oscar-díj, két Arany Pálma – többször kicsúcsosodik. A legkülönfélébb ’minden idők legjobb filmjei’ listák élén rögtön kettő-három, nem ritkán négy Coppola-remekművet is találunk – A keresztapa I-II., Apokalipszis most, Magánbeszélgetés. Az egyedülálló magasságok után a pálya utolsó szakasza lefelé lejt. Az 1992-es Drakula volt az utolsó igazán jól sikerült Coppola-film. Azóta tart az újabb útkeresés időszaka. Coppola nem egy feladós típus. Azóta érdekes kísérletezéseknek (Koravén ifjúság) és nagy melléfogásoknak (Mostantól napkeltéig) egyaránt tanúi lehettünk. De az egykori aranybetűs nagy Coppola-korszak már nem tért vissza. Biztos, hogy a Megalopolis tökéletesen beilleszthető a kísérletezés időszakának darabjai közé. Kérdés, hogy a ragyogó ékköveket is tartalmazó egész életmű méltó megkoronázása-e.

[…] Bővebben!

Filmvilág blog