Közzétéve: 2023. jan. 9. hétfő

„A tehenek tekintetében” – Beszélgetés Morcsányi Gézával

morcsanyi_geza1.jpg 

Életének 71. évében elhunyt Morcsányi Géza műfordító, dramaturg, szerkesztő, a Magvető Kiadó korábbi igazgatója, aki 2017-ben színészként is bemutatkozott, Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas Testről és lélekről című filmjében ő alakította a férfi főszereplőt. A Filmvilág 2017 márciusi számban ennek kapcsán beszélgetett vele Kolozsi László. (A Testről és lélekről január 8-án estig ingyenesen megnézhető a Filmio-n.)

Morcsányi Gézát kérte fel Enyedi Ildikó a Testről és lélekről főszerepére. Az eredetileg a szerepre kiszemelt Andorai Péter egészségi állapota nem tette lehetővé, hogy főbb szerepet vállaljon egy újabb Enyedi-filmben. Enyedi Ildikó döntése azért lephetett meg sokakat, mert Morcsányi Gézát mindeddig mint a Radnóti Színház dramaturgját és könyvkiadót – e két poszton több évtizednyi időt töltött el – lehetett ismerni. A Magvető Kiadó élén állva a legkiválóbb kortárs íróink műveiért felelt. Többször is hangsúlyozza, amikor véletlenül színészi munkáról, színészi feladatról beszélek, hogy nem színész, ne is tekintsünk úgy rá, mint színészre.

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Filmvilág blog

Comments are closed.

Videók

Legnépszerűbb cikkek