Ãtfogó stratégia készül az animációipar fejlesztésére
Káel Csaba kormánybiztos, Fülöp József MOME rektor és Pesti Ãkos mozgóképipari kormányfÅtanácsos a magyar animáció fejlesztéséért indÃtott cselekvési program tervezetét ismertette a MOZ.GO fesztiválon Veszprémben.
A magyar animációt, melynek 110 évvel ezelÅtti indulását emlékévvel ünnepeljük idén, gazdag hagyományok, sokszÃnűség és jelentÅs kulturális beágyazódottság jellemzik. A Magyarországon készülÅ nemzetközi produkciók mellett – jó példa erre a cannes-i filmfesztiválon nemrég bemutatott, az Oscar-dÃjas Michel Hazanavicius rendezésében, a Kecskemétfilm Stúdió közreműködésével készült La plus précieuse des marchandises (A legértékesebb áru) -, az élÅszereplÅs alkotások is egyre több szakembert és technológiát alkalmaznak. A szakterület átfogó fejlesztését a növekvÅ piaci igények mellett a mesterséges intelligencia térhódÃtásával járó robbanásszerű technológiai fejlÅdés is szükségessé teszi, figyelembe véve a tényt, hogy az animáció a tömegkommunikáció, a teljes szórakoztatóipar mellett az oktatás és a tudományos élet elsÅdleges megjelenÃtÅ eszközévé vált napjainkra.
Comments are closed.