Cheung foh (Mission) – hongkongi, 1999. Rendezte: Johnnie To. Írta: Nai-Hoi Yau. Kép: Siu-keung Cheng. Zene: Chi Wing Chung. Szereplők: Anthony Wong Chau-Sang, Francis Ng, Jackie Chung-yin Lui, Suet Lam, Simon Yam. 84 perc.

Ha tényleg olyan jó ez a film, miért nem hallottam eddig róla?

Johnnie To a hongkongi mozi John Woo utáni korszakának kulcsfigurája, a golyózáporos akcióballadák izgalmas megújítója. Ez a meghatározás persze legalább annyira leegyszerűsítő, mint egyenlőségjelet tenni a hongkongi filmgyártás és a heroic bloodshed közé, de a globális piacon kétségtelenül To izgalmas akciófilmes dekonstrukciói keltenek feltűnést. Bár a hazájában producerként is megkerülhetetlen rendező számos műfajban alkot, a nyugati közönség nyilvánvalóan az impozáns filmográfia exportképesnek gondolt töredékével találkozhat csak.

A kizárólag hivatalos csatornákon tájékozódó magyar néző a nívós fesztiválokon futó akciófilmes részhalmaz piciny szeletéből kaphatott csak ízelítőt. Egyetlen DVD-megjelenést leszámítva (Száműzöttek) To csúcsművei a Titanic programjában szerepeltek, illetve néha napján a hazai kábeltévéken is elcsíphető néhány filmje. A Mission nemzetközi címen futó, hol egy borzongatóan tékás szókapcsolattal (A misszió – Halott üzlet), hol egyszerű tükörfordítással (Küldetés) magyarított To-alapvetés eddig sajnos kikerült a honi szórásból.

A film relatív ismeretlensége nemcsak azért sajnálatos, mert a rendezői életmű és a hongkongi mozi csillogó gyöngyszeméről van szó. A Küldetés mindezektől függetlenül is rendkívül izgalmas műfaji kísérlet, tipikusan az a film, amit egyszer majd felfedez magának a Criterion Collection vagy más nívós, hiánypótlásra szakosodott forgalmazó. Aki nem várna erre, de megnézné a filmet, kantoni nyelven és angol felirattal jelenleg itt megteheti.

.
Oké, de miről is szól pontosan a film?

A Küldetés szándékoltan minimalista, visszafogott és szófukar film, így a története is nagyjából öt mondatban összefoglalható. A triád egyik főnökét megpróbálják megölni, ezért a védelmére testőröket fogad. Az öt férfi csendben végzi az alapvetően unalmas munkát, de a monoton megfigyeléseket és várakozásokat néha váratlan tűzpárbajok szakítják meg. Mikor kiderül, ki áll a merényletek hátterében, leszámolnak az ellenséggel. Mindenki menne a maga útjára, de utoljára rendezniük kell még egy kellemetlen ügyet. Egymás között.

A poént azért ne lőjük le… Szerepel benne valaki, akit érdemes kiemelni?

To filmjében valódi szupersztárok szerepelnek, igaz, a felbukkanó hongkongi színészóriások felénk kevéssé ismertek. Az egyes számú testőr (Curtis, alias Jég) szerepében Anthony Wong brillírozik, eszköztelen játékával most is hibátlanul kelti életre a látszólag passzív és egykedvű, ám valójában nagyon is ellentmondásos karaktert.

Wong elképesztően rutinos színész, a híres adatbázis szerint épp 206 (!) filmnél jár, de a hongkongi mozi akár csak felületes követői a többiket is láthatták már máshol. Francis Ng, Suet Lam és Roy Cheung szintén sokat foglalkoztatott arcok, de ennek ellenére a Küldetés egyáltalán nem az a film, amit a színészek miatt választ az ember. Itt most tényleg Johnnie To különleges rendezői megoldásai jelentik a fő attrakciót.

Még mindig nem vagyok meggyőződve róla, hogy ezt a filmet nekem látnom kell. Valami egyéb érv?

Johnnie To az ezredforduló környékén producerként és rendezőként is friss vért pumpált az elfáradó hongkongi akciófilmbe. A Küldetés John Woo nagyívű tragikus férfibarátságait és Ringo Lam karcosabb, földszagú naturalizmusát is továbbviszi, de a rendező közben egészen új utakat jár be. A túlhabzó, operás erőszakszekvenciák helyett izzó feszültségbe merevedő statikus párbajokat rendez, a köréjük kanyarított filmet pedig csendes, monoton és néhol szinte teljesen eseménytelen epizódokból pakolja össze.

A figurák mintha terepasztalon mozgatott merev ólomkatonák lennének, a kamera lassan mozogva vagy mozdulatlanságba dermedve pásztázza őket. To gyakran egyetlen képbe komponálja az adott jelenet összes szereplőjét, a férfiak mindig felesleges mozdulatok és szavak nélkül teszik a dolgukat. E rendezői módszer zseniális csúcspontja az irodában unatkozó testőrök papírgalacsinos focizása, illetve a film ikonikus plázás összecsapása. A rideg fényekben fürdő rezzenéstelen tűzpárbaj túlzás nélkül az egyik legjobb akciójelenet, ami valaha vászonra kerül.

A Küldetés papíron szembe megy mindazokkal az előítéletekkel, amiket az akciófilmekkel kapcsolatban szokás emlegetni. A film hosszúra nyújtott, lassú jelenetekből és pillanatnyi kitörésekben tetőző diorámákból áll össze, és a visszafogottságból kovácsol erényt. To tudatosan dekonstruálja a vérzivataros hongkongi fegyverbalettet, majd a precízen átszelektált alkotóelemekből valami ismerőset, de mégis újat épít. A Küldetés egyszerre idézi Akira Kurosawa szamurájait és Takeshi Kitano zen yakuzáit, de ezer szállal kapcsolódik a heroic bloodshed nemes hagyományaihoz.

A tizennyolc nap alatt, uzsonnapénzből készült film szenvtelen minimalizmusa kezdetben elbizonytalaníthatja a nézőt. Az olcsó szintire komponált filmzene egyszerre működik vaskos viccként és a kéretlen dallamtapadást garantáló, végtelenül hatékony aláfestésként. A film szikár formája látszólag esetleges, ám To éppen ezzel húzza be a nézőt a nagy elbeszélői csapdába. A homályban hagyott vagy sokáig visszatartott információk, a látszólagos eseménytelenség az utolsó felvonásban többszörösen kifizetődik.

Az első egy óra lezárt történetszála után az utolsó huszonöt perc új bonyodalma teljesen új fénytörésbe helyezi a finom gesztusokkal kommunikáló férfiközösséget. Az addig egyszerűnek tűnő sztori összetetté válik, a felszínesnek ítélt karakterek komoly mélységekkel gazdagodnak, a film minden addigi eleme helyre kerül. To nem von le semmiféle erkölcsi tanulságot, nem jutalmazza vagy bünteti hőseit. Duplán elvégzik a küldetést, és a film végén a főhős egy apró mosolyt is megenged magának. Ez bizony jó mulatság, férfimunka volt.

Tegyük fel, hogy megnéztem, és tetszett. Következő lépésnek mit ajánlasz?

Ha valaki bővebben is érdeklődik a filmcézár eklektikus és izgalmas munkássága iránt, az kezdésnek mindenképpen lapozza fel a Filmvilágban Varró Attila hiánypótló To-portréját. Johnnie To burjánzó életműve számos gyöngyszemet tartogat, az akciófilmes vonalon maradva érdemes rögtön egy 2012-es darabot elővenni. A Drogháború elegáns műfaji gyöngyszem, amit az ingerelárasztásos hollywoodi akciófilmeken szocializálódott, a hongkongi vonallal még ismerkedő kezdők is élvezettel fogyaszthatnak.

A film összetettebb, realisztikusabb története remekül passzol To takarékos rendezői stílusához. A különös hangulatú leszámolások méregerős képekbe sűrűsödnek, a feszes bűndráma valósággal átrobog a nézőn. A szembenálló felek a felesleges fecsegés helyett itt is a végzetük ellen hadakoznak, de az ólomba áztatott végkifejletet természetesen ezúttal sem kerülhetik el.

A Quentin Tarantino által is méltatott Election inkább a szövevényes politikai thrillerekhez áll közelebb. A Keresztapa és a Kártyavár rajongói dörzsölhetik a tenyerüket, a szinte teljesen akciómentes karakterdráma az új maffiafőnök felemelkedését követi nyomon. A film a hatalomért vívott harc allegóriájaként is nézhető, a sötét játszmák az erkölcsi kódok és hagyományok eltűnéséről mesélnek.

Némileg hasonló húrokat pendít meg a jelképes áron még mindig beszerezhető, már említett Száműzöttek is. A kényszerű együttlétben egymásnak feszülő gengszterek csendes leszámolása a régi férfibarátság vérbe és könnybe mártott költői állapotrajza. Aki pedig a fentieknél valami harsányabb és morbidabb filmre kíváncsi, az Őrült nyomozó bizarr akcióthrillerével próbálkozhat. Az itt sorolt filmek egytől-egyig pompás kapudrogok, akár To életművébe, akár a hongkongi akciófilmek fantasztikus világába szeretnénk alámerülni.

Filmvilág blog