A Joy Division komor posztpunk zenéjéhez tökéletesen passzoló fotóin már rajta volt Corbijn védjegye.

A popsztárok halálának körülményeit még a mindennapjaiknál is jobban ismerjük. Pontos információkkal rendelkezünk arról, kit vitt el az alkohol, kit a drog vagy az AIDS. Sorolni tudjuk az öngyilkosokat, és akiket mások öltek meg. Tudjuk, hogy az átlagosnál többen zuhantak le közülük repülőgéppel vagy haltak meg szállodai szobában, ahogy azt is, hogy sokan távoztak teljesen hétköznapi módon, ágyban, párnák közt, csak róluk kevesebbet hallunk.

Ian Curtis, a Joy Division énekese 1980. május 18-án este a legenda szerint a Stroszeket nézte a tévében, és Iggy Pop The Idiot című lemezét hallgatta, majd rendszeresen jelentkező epilepsziás rosszullétéből eszmélve olyan erős kilátástalanság-érzés lett úrrá rajta, hogy felakasztotta magát a konyhában. Az írásos megemlékezések – feltehetőleg a sokatmondónak vélt popkulturális adalékok miatt – általában a fenti részletességgel ismertetik a szomorú eseményt, és úgy tűnik, a filmek is ragaszkodnak ehhez a hagyományhoz. A Joy Division lemezeit kiadó hibbant médiamogul, Tony Wilson életét bemutató Non-stop party arcokban Ian Curtis ugyan csak mellékszereplő volt, Michael Winterbottom rendező mégis pontosan rekonstruálta a jelenetet, hosszan mutatva Herzog filmjének záró képsorát a tévéképernyőn. A Curtisre fókuszáló új életrajzi film azonban még akkurátusabb: a kamera alaposan szemügyre veszi az Iggy Pop-lemezborítót, és a tévében a Stroszek egyik emblematikus jelenetében épp a címszereplő látható – ennél pontosabb csak akkor lehetne a tájékoztatás, ha a film főcímét is mutatnák vagy legalább az aznapi oldalt a tévéújságból.

[…] Bővebben!

Filmvilág blog