Közzétéve: 2020. dec. 31. csütörtök

Denis Villeneuve is nekiment a Warnernek

dune_villeneuve.jpg

A Warner Bros. bejelentése, amely szerint jövőre a stúdió bemutatói azonnal felkerülnek az újonnan indított HBO Maxra, erősen felzaklatta az érintetteket. Először Christopher Nolan fakadt ki, most pedig az új Dűne rendezője, Denis Villeneuve, aki írt is egy szenvedélyes hangú nyílt levelet a Varietyben. Íme a teljes szöveg:

„A hírekből tudtam meg, hogy a Warner Bros. úgy döntött, a mozipremierrel egy időben a Dűnét az HBO Maxon is bemutatja, és a streamingszolgáltatását a filmünkből vett képekkel reklámozza. Ezzel a döntésével az AT&T [a Warner és az HBO Max közös tulajdonosa – a szerk.] kirabolta a filmtörténet egyik legfontosabb és legtisztességesebb stúdióját.

Ez a lépés egyáltalán nem a mozi szeretetéről vagy a közönségről szól, hanem egy 150 milliárdos adóssággal küzdő telekommunikációs mamutcég túléléséről. Így aztán hiába szól a Dűne a moziról és a közönségről, az AT&T csak a saját bőrét menti a Wall Streeten. Mivel az HBO Max bevezetése kudarc volt, az AT&T úgy döntött, feláldozza a Warner teljes 2021-es kínálatát, hogy ezzel a kétségbeesett kísérlettel megragadja a közönség figyelmét.

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Filmvilág blog

Comments are closed.

Videók

Legnépszerűbb cikkek