Közzétéve: 2016. Már. 31. csütörtök

Elfeledett sztárok, akik még mindig hihetetlen gazdagok

Hány olyan hírességről hallottunk már, aki korábban rengeteg pénzt keresett, majd a népszerűsége zuhanása után anyagi problémáiról cikkeztek az újságok. Az alábbi összeállításban olyan sztárokról számolunk be, akik a sikeres évek elmúlását követően sem mentek csődbe, sőt még mindig vagyonosak.

Martin Lawrence a kilencvenes évek végén volt igazán a csúcson. A Németországban született 51 éves komikus A Bad Boys és a Gagyi Mami szériákkal kereste a legtöbb pénzt. A mostanában leginkább tévében szereplő és standup műsoraival fellépő színész vagyona 110 millió dollár körül mozog. Ez hamarosan minden bizonnyal gyarapodni fog, hisz a Bad Boys harmadik része jövőre kerül a mozikba, 2019-re pedig a széria negyedik darabját is szeretnék leforgatni.
martin_lawrence_ap.jpg

Ray Romano a Szeretünk, Raymond főszereplőjeként vált híressé. A közel tíz évig futó sorozatot követően több szériában is feltűnt (Vásott szülők, Férjek gyöngye, Bakelit), illetve a Jégkorszak mamutjának, Mannynek is ő kölcsönözte az eredeti hangját. Az információk szerint neki 120 millió dolláros megtakarítása figyel a bankban.
ray-romano-says-everybody-loves-raymond-reunion-in-the-works-social.jpg

A 61 éves Rowan Atkinson is eltűnt az utóbbi időben. Az angol humoristának 130 millió dollárra becsülik a vagyonát.
celebrities-who-are-worth-a-lot-more-than-you-may-think-15-photos-18.jpg

A Cash Money Records feje, a 47 éves Bryan “Birdman” Williams hét év után idén új albummal jelentkezik. A hiphop mogul 2010-ben az olajiparba is beszállt, ám az nem sült el jól. Az ő bankszámláján megközelítőleg 150 millió dollár pihen.
celebrities-who-are-worth-a-lot-more-than-you-may-think-15-photos-11_1.jpg

Az általunk nagyon kedvelt Jessica Alba is kikerült a neves hollywoodi producerek látóköréből. Talán ezért is vállal el egyre rosszabb filmeket, mint például az idén megjelent borzalmat, a The Veilt. A 35 éves szépséget idén Jason Statham oldalán láthatjuk egy akció-krimiben, a Mechanic: Resurrectionban. Jessica Alba 200 millió dollárt spórolt eddig össze.
jessica-alba-dl1961-campaign.jpg

Keanu Reeves karrierje is több hullámvölgyön van túl, ő a John Wickkel tudott ismét felkapaszkodni a keresett színészek közé, de ha a jövőben is olyan vállalhatatlan filmekhez adja a nevét, mint az Eli Roth által rendezett Kopp-kopp, vagy a nemrég bemutatott, és Angliában nyitó hétvégén 88 dollárt termelő Exposed, akkor a John Wick folytatások sem mentik meg. Nagy szerencséjére a Mátrix trilógiából és a Féktelenül első részéből részesedést kapott, így nem meglepő, hogy a vagyona 350 millió dollár körül mozog.
celebrities-who-are-worth-a-lot-more-than-you-may-think-15-photos-19.jpg

Minket leginkább egy elfeledett énekesnő anyagi helyzete lepett meg, mégpedig a kubai származású Gloria Estefané. A kilencvenes évek dívája okosan kezelte pénzügyeit, producer férjével már több étterem tulajdonosai, illetve szállodájuk is van Miamiban. Körülbelül 500 millió dollárt takarított meg eddig.
celebrities-who-are-worth-a-lot-more-than-you-may-think-15-photos-20.jpg

Forrás:theCHIVE

nem

Offline Magazin – zene

Comments are closed.

Videók

Legnépszerűbb cikkek