A kamera operettdívai belépőt kreál Moreau-nak. Leveti a fűzőt. Nadrágot húz. Jackie Coogan-sapkát. Tetszésvágyból, szertelenségből fiúnak öltözik. Bajuszt fölt. Kinyúlt pulóverben szivarra gyújt. Férfinak nézi egy járókelő, és tüzet kér tőle. Minden snittben más ruha, más kalap, más hajviselet. Úgy körülrajongja a felvevőgép, mint a két fiú. Végül is a film címe nem Catherine, hanem Jules és Jim. Egy nemzedék filmje.

Jeanne Moreau-t a konformista film legjellegtelenebb-legjellemzőbb kismesterének – Ralph Habib – Emberek fehérben (1955) című orvos-drámájában láttam először. Annyira érdektelen bulvár-film volt, hogy a Filmátvételi Bizottság alkalmasnak találta a bemutatásra. Az orvos-film unalom tengerében csak azért jegyeztem meg Raymond Pellegrin partnernőjének nevét, mert meghökkentett, hogy a főcímen neve alatt díszelgett: a Comédie Française tagja. Szabálytalannak tetszett szépnek nem mondható arca, elméretezett szája. Mit kereshet a klasszikus színiintézményben egy metrón járó átlagnő?

[…] Bővebben!

Filmvilág blog