Közzétéve: 2018. máj. 27. vasárnap

Folytatódik az Inkubátor Program

egy_nap_1.jpg

A Filmalap ismét meghirdette a pályakezdő rendezők első egészestés animációs, dokumentum- vagy játékfilmje elkészítését támogató pályázatát, az Inkubátor Programot. A cél a fiatal filmesek innovatív, kísérletező alkotói bemutatkozásának támogatása. A jelentkezési határidő 2018. szeptember 2. 

Az Inkubátor Programra továbbra is diplomás, de egész estés mozifilmet még be nem mutatott elsőfilmes rendezők jelentkezhetnek, és azok a direktorok is, akik rövidfilmjükkel nemzetközi filmfesztiválokon szerepeltek. Filmötlettel (treatment) és rövid szinopszissal lehet jelentkezni szeptember 2-ig a Filmalap honlapján közzétett pályázati kiírás szerint.

A beérkezett pályázatok közül a döntőbe a szakmai előzsűri október 5-ig legfeljebb 10 filmtervet választ ki, melyek pályázati úton részesülnek a Filmalap 2 millió forint értékű forgatókönyv-fejlesztési támogatásban a Filmalap fejlesztői csapatának közreműködésével. Októbertől öt hónap áll majd az alkotók rendelkezésre a forgatókönyvek elkészítésére, majd a döntősök a március végi pitchfórumon mérettetnek meg a szakmai közönség előtt. A felkészülést a Filmalap Fast Forward Programja keretében szervezett workshopok is segítik. A 10 filmterv közül legfeljebb hármat a zsűri és további kettőt a meghívott közönség (rendezők, producerek, kritikusok, filmes szakemberek) választ majd ki. 

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Filmvilág blog

Comments are closed.

Videók

Legnépszerűbb cikkek