Közzétéve: 2019. okt. 29. kedd

Így jön az új filmrendező-generáció – interjú az SZFE végzőseivel

A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2019-ben végzett 6×7 osztályának hallgatói 2019. október 28-án mutatkoznak be munkáikkal az Uránia moziban. Az évfolyam diplomafilmjeit ezen az estén kivételesen együtt, egy programban láthatja a közönség. Miniinterjú-sorozatunkban a frissen végzett évfolyam alkotóit mutatjuk be.

GYIMESI ANNA

A vége egy szakítás története, melyben a pszichológus Verának szembe kell néznie azzal, hogy elhagyták.

Milyen út vezetett a rendezővé válásig?
gyimesi_anna.JPGA rendezővé válás, ha van ilyen, szerintem egy élethosszig tartó folyamat. Általános orvosként végeztem 2011-ben. Már orvostanhallgató koromban kezdtem érezni, valami „hív” a filmkészítés irányába. De akkor még nem tudtam pontosan megfogalmazni, mi ez az érzés, fogalmam sem volt arról, hogy ez azt jelenti, hogy filmeket szeretnék csinálni. Aztán ez az érzés egyre inkább körvonalazódott, egészen annyira, hogy teljesen kimondhatóvá vált: filmeket szeretnék csinálni! Pályaelhagyó, vagyis pályaváltó vagyok. Másfél év pszichiátrián töltött általános orvosi munka után döntöttem úgy, váltok, nem dolgozom tovább a klinikumban. Aztán szépen, lépésről lépésre alakultak a dolgok. A tényt, hogy nem orvos leszek, hanem inkább filmrendező, a szüleim torkán volt a legnehezebb lenyomni, de végül sikerült.  Ahhoz, hogy most ott legyek, ahol, nemcsak rám volt szükség, hanem két osztályfőnökömre, Szász Jánosra és Janisch Attilára, akik tudtak kapcsolódni hozzám, és akik előtt úgy éreztem, semmit sem kell takargatnom, vagy szégyellnem, így a pályaváltásomat sem.

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Filmvilág blog

Comments are closed.

Videók

Legnépszerűbb cikkek