Közzétéve: 2021. nov. 24. szerda

Indul a 18. Verzió Filmfesztivál!

orokke_esni_fog.jpg

November 9-21. között a Toldi, Művész és Kino mozikban várja az érdeklődőket a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál. A 18. alkalommal megrendezett fesztivál szervezői 35 ország 64 filmjével készülnek, melyek ezúttal is a legaktuálisabb nemzetközi- és hazai emberi jogi témákat hozzák el, és többségében most lesznek először láthatóak Magyarországon. A fesztiválon bemutatott dokumentumfilmek a valóság rétegeivel foglalkoznak, mint az emberiség környezetre gyakorolt hatása, a testi-lelki traumákkal való megküzdés útjai, újságírók, tinédzserek, aktivisták történetei a hatalommal, becsontosodott rendszerekkel való küzdelemről vagy a fiatalok elszánt harca a jobb jövőért.

Sarkisova Oxana, a fesztivál igazgatója így foglalta össze: “Az idei év Verziójának “a valóság rétegei” jelmondatot választottuk. Hiszünk abban, hogy a dokumentumfilmek által hozott különböző látásmódok és tapasztalások segítenek minket abban, hogy minél többet fel tudjunk fedezni a körülöttünk lévő világból. A mindennapokban nagyon sok hírt fogyasztunk, mégis a legtöbbször felszínesen érnek minket ezek a hatások. A fesztivál idei filmjei segítenek elmerülni egy-egy témában, és emberi történetek által megismerni komplex folyamatokat.”

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Filmvilág blog

Comments are closed.

Videók

Legnépszerűbb cikkek