Közzétéve: 2023. Már. 19. vasárnap

Ingyenesen nézhető a Cigánymesék

ciganymese_01.jpg

A Magyar népmesék és a Vízipók-csodapók szériákat jegyző Kecskemétfilm úgy döntött, hogy a 2020-ban elkészült Cigánymesék című 13 részes, egyedi, 3D technikával készített sorozatát ingyenesen hozzáférhetővé teszi YouTube-csatornáján.

Az első epizód március 4-én került fel, majd minden szombaton egy újabb résszel gazdagodik a kínálat. Horváth Mária rendező számára a képi inspirációt Orsós Teréz naiv festményei adták. A többszörösen díjnyertes széria történeteit Bari Károly és Daróczy Ágnes gyűjtéseiből, Szécsi Magda és Jónás Tamás meséiből Czipott Géza és Böszörményi Gyula írták filmre. A mesélő Nyakó Júlia, zeneszerzője Oláh József, a Parno Graszt együttes vezetője. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült alkotás gyermekek és felnőttek számára egyaránt izgalmasan mutatja be a cigányság kultúrtörténeti és néprajzi hagyományait. Az alkotók célja, hogy e gyönyörű mesék közkinccsé legyenek, s ezzel hozzájáruljanak a világ sokszínűségének elfogadásához.

A Kecskeméti Rajzfilmstúdió egyik alapító tagja, Horváth Mária rendező, művészeti vezető indította útjára a 13 részes Cigánymesék sorozatot. A mesék az élet teljességéről, hűségről, szerelemről, vándorlásról, a cigányok eredettörténetéről, a humorukról, a család és az anya fontos szerepéről szólnak. Átjárja őket a cigány lélek gazdagsága, miközben bemutatnak egy-egy elfeledett szakmát: a kosárfonást, a teknővájást, a jóslást, a vályogvetést vagy akár a kovácsmesterséget. A sorozatban láthatóak tündérmesék, eredetmesék, szerelmes, csodás, tanulságos és hétköznapi történetek egyaránt. 

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Filmvilág blog

Comments are closed.

Videók

Legnépszerűbb cikkek