Közzétéve: 2017. aug. 12. szombat

Itt az augusztusi Filmvilág!

0708.jpgHOLLYWOODI RENESZÁNSZ
Ötven évvel ezelőtt, 1967 augusztusában mutatták be Arthur Penn Bonnie és Clyde-ját, amely új korszakot nyitott Hollywoodban. Penn filmjében sok minden másképp volt, mint amit addig megszoktak: a hősök és mellékalakok kontúrjai, a történet közvetítette ideológia, a zene és a montázshasználat az amerikai szemnek, szívnek és fülnek egyaránt különösnek tűnt.

Pápai Zsolt: Vérpatronos forradalom (Bonnie és Clyde és a filmtörténeti hagyomány)
Soós Tamás Dénes: „Vigyázz, Haskell, ez valódi!” (A kép mesterei: Haskell Wexler)

PIER PAOLO PASOLINI
Pasolini a gyakorlatban tanulta meg a filmkészítést, amatőrként tehát, ám mivel kezdettől fogva tudja, mit és miért akar, egyfajta „amatőrizmust” egész pályája során megőriz, sajátos filmstílussá teszi. A „szubjektív kamerának” speciális, csak Pasolinire jellemző használata, erősen összefügg a rendező szenvedélyes valósághitével.

Harmat György: A tökéletlen szemtanú (Pasolini stilizált dokumentarizmusa – 1. rész)

EVOLÚCIÓ
A majom kezdettől kísérteties hasonmásként jelenik a filmképen, az ember határainak megkérdőjeleződését, antropológia és kulturális válságát jelzi. Darwin evolúcióelmélete és a „Nyugat alkonya” vízió óta a majom(ember) szupermetaforává vált, mely egyszerre testesíti meg a kifáradt Európával szembeni életerő ősi forrását, illetve a hanyatlás barbár hírnökeként, a polgári világ démonikus végzetét.

Nemes Z. Márió: A természet mauzóleuma (Majom/ember/evolúció)
Varró Attila: Szellem a hálóban (Mutáció és szuperhősök)
Sepsi László: Képvadászok (Kortárs természetfilmek)

MAGYAR ANIMÁCIÓ
Orosz Annaida: Álomszerű szemüvegen át (Dargay Attila 1927-2009)
Varga Zoltán: A piros gombolyag útja (Kecskeméti Animációs Filmfesztivál)

HORROR/THRILLER
Orosdy Dániel: Újabb történetek Piroskáról és a farkasról (Ira Levin-adaptációk)
Benke Attila: Menekülés a konvenciók elől (Új raj: Karyn Kusama)
Varga Zoltán: Félresikerült feltámadások (Stuart Gordon lázálmai)

TELEVÍZIÓ
Lakatos Gabriella: Asszonyok a teljes eltűnés szélén (Ryan Murphy: Viszály)
Pernecker Dávid: Hatás alatt álló nők (Bruce Miller: A szolgálólány meséje)

KÖNYV
Barkóczi Janka: Párbeszédek, monológok (Győrffy Iván: Az élet kísértése)
Kránicz Bence: Beavatottak (Fantasztikus világok)

FILM/REGÉNY
Bayer Antal: Bolygók és korok (Valérian-képregények)

KRITIKA
Kránicz Bence: Egyirányú utca (Autós filmek: Nyomd, bébi, nyomd!; Kipörgetve)

A címlapon: Luc Besson: Valerian és az ezer bolygó városa (Cara Delevingne) – A Big Bang Media bemutatója

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Filmvilág blog

Comments are closed.

Videók

Legnépszerűbb cikkek