Közzétéve: 2017. okt. 17. kedd

Kanadai rendezőé a szolnoki tudományos filmfesztivál fődíja

szolnoki.jpg

Niobe Thompson Vital bondsLétfontosságú kötelékek – című filmje nyerte a vasárnap zárult IX. Nemzetközi Tudományos Filmfesztivál fődíját, illetve a diák zsűri egyik elismerését. Tasnádi István Memója is két elismerést kapott a szolnoki seregszemlén, ahol kilenc ország huszonhat filmje versengett. A díjakat idén is a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság támogatta.

A díjazott filmek vetítésével október 15-én véget ért a IX. Nemzetközi Tudományos Filmfesztivál, amit 2001 óta minden páratlan évben rendeznek a szolnoki TISZApART moziban. Az idei megmérettetésre közel kettőszáz filmet neveztek, amiből végül nyolc európai ország és Kanada huszonhat alkotása került a versenyprogramba, míg további nyolc filmet az információs sávban tekinthetett meg a közönség. Az idei szemle egyik különlegessége volt, hogy a versenyfilmekről és a díjakról háromtagú, csak fiatal nőkből álló zsűri döntött. Az Aleksandra Jacków (PL), művészeti és médiaoktatási szakértő, Tereza Adámková (CS) dramaturg, vágó, rendező, illetve dr. Kóspál Ágnes (H) asztrofizikus alkotta testület nevében dr. Kóspál Ágnes zsűri elnök méltatta a fesztiválon bemutatott filmeket az október 14-én este rendezett díjátadón.

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Filmvilág blog

Comments are closed.

Videók

Legnépszerűbb cikkek