Paár Ádám: A „Nagy Háború” a filmvásznon
Az olyan zárt (kényszer)közösségek, mint a hadsereg, a börtön vagy az elmegyógyintézet, mindig foglalkoztatták a filmesek fantáziáját. A Méltányosság Politikaelemző Központ cikksorozatának következő részei – amelyek itt, a Filmvilág blogon is megjelennek – a hadseregek belső életét bemutató filmekkel foglalkoznak. Először az I. világháborúról szóló filmek kerülnek sorra, nem feledkezve meg arról, hogy most emlékezünk a „Nagy Háború” harmadik évére.
A tökéletes katonák
A katonaéletről, illetve a háborúkról szóló filmek témájában mindvégig jelen van egy törés: míg egyes filmek készítői azonosultak azokkal a vélt és valós közösségi (állami, nemzeti, vallási vagy regionális) célokkal, amelyekért, legalábbis retorikailag, a háborúkat vívták, és a hadsereg mint közösségszervező erő dicsőségét zengték, más filmek éppenséggel pacifista végkicsengéssel ábrázolták a háborút és a hadsereg intézményét, megmutatva a katonai engedelmesség hiábavalóságát, a közösség fegyveres szolgálatának morális kudarcát. Az előbbi filmek egyik klasszikus példája a York őrmester című amerikai háborús dráma, amely 1941-ben került a közönség elé, és a dátumból is sejthető, hogy az amerikai közönség patrióta érzelmeinek felkeltése volt a célja. A film megtörtént eseményen alapult, és egy mélyen vallásos, de nem különösképpen okos Tennessee-beli farmerlegény, Alvin York háborús hőssé válásának történetét dolgozta fel. A film tulajdonképpen egy dupla fejlődéstörténet arról, hogyan lesz egy verekedős, iszákos, kemény öklű fickóból jámbor Biblia-olvasó és pacifista, majd békeszerető emberből egy gyilkológép, afféle korai Rambo.
Comments are closed.