Közzétéve: 2017. Már. 20. hétfő

VadHajtáSok a hangalámondásos filmek világából – Taboo II

Rovatunk hasábjain Orosdy kolléga már kimerítő alapossággal körbejárta a kínzó ontológiai problémát, hogy vajh’ miért készültek hangalámondások pornófilmekhez?!?! Gondolatmenetét folytatva idézzük fel a Boogie Nights Jack Hornerének örökbecsű rendezői hitvallását: “Az az álmom, a fõ célom, az elképzelésem, hogy olyan filmet csináljak, ami valósággal magába szívja a közönséget, és miután kilövelltek, ülnek tovább a saját levükben. Meg sem tudnak mozdulni, amíg kiderül, hogy mi a vége.” Nos, a Taboo híres pornósorozatának alkotói kezdetben bizonyára hasonló célokat tűztek ki maguk elé, azaz valódi történeteket kanyarítottak a különféle akció köré.

A Taboo (ami véletlenül sem keverendő össze Tom Hardy új sorozatával!) az egyik legősibb tiltás, az incesztus megszegéséből csiholt …khmm… erotikus feszültséget. Akad tehát némi drámai kötőanyag, nevezetesen az apa-anya-húg-bátyó négyszög pontjai kell összekötögetni. Ez a sztori talán még Freudot is érdekelte volna, innen pedig néhány logikai lólépésben rögtön el is juthatunk a magyar hangalámondás létjogosultságához. Az internetes ingyenpornóba fulladó utókornak pedig óriási szerencséje, hogy valahogyan fennmaradtak ezek a remegő képi világú, német szinkronra felmondott gyöngyszemek. A két aktus közé szorított párbeszédek már csak a műfaj sajátosságai miatt, definíció szerint is mókásak, ám a már egyszer germánra átfordított szöveg tolmácsolása néhol egyenesen fantasztikus.

Bizonyítandó a fentieket következzék most egy abszolút munkahely-kompatibilis, egy perces dialógus a Taboo II címet viselő klasszikusból. Hősnőink kellemes szaxofonmuzsikával kísérve a szerelem mibenlétéről elmélkednek, Coelho-díjas megmondásokkal világítva rá a szexus természetére, majd egy elképesztő poénnal ütik el a dolgot. Ismeretlen férfi tolmácsunk mindezt Oravecz-különdíjas mondatokban, csodálatos hangsúlyozással ültette át magyarra, amelyhez nagyon nincs mit hozzátenni. Stílszerűen fogalmazva: Kedves Olvasó, élvezze!

Hogy mi ez az új rovat? Katt és kiderül!

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Filmvilág blog

Comments are closed.

Videók

Legnépszerűbb cikkek