Közzétéve: 2020. dec. 2. szerda

Véget ért az online Anilogue, tavasszal jön az offline verzió

ties_by_dina_velikovskaya_2_002.jpg

Két kategóriában osztottak díjat a 18. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál első, on-line felvonásában. A rövidfilmek versenyében Dina Velikovskaya Ties (Kötelékek) című filmjének ítélte a zsűri a Best of Anilogue díjat és az Anilogue közönsége idén ugyanazt a filmet találta a legjobbnak. Az Anilogue második felvonására 2021 májusában kerül majd sor, akkor az Uránia, az Art+ és a Francia Intézet mozitermeiben lesznek a vetítések.

A november 25-29. között tartó 18. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon 24 rövidfilm állt versenyben. A Pálfi Szabolcs magyar animációs rendezőből, Nancy Denney-Phelps amerikai-belga filmes újságíróból és Aurelia Aasa, észt filmkritikusból álló zsűri Dina Velikovskaya Ties (Kötelékek) című filmjének ítélte az 1000 eurós pénzjutalommal járó Best of Anilogue díjat. Egyhangúlag döntöttek a mesteri kézügyességgel elkészített alkotás mellett, amely egy megható történetet mindenkihez elérő rajznyelven ad át, függetlenül attól, hogy a néző az otthonról távozó gyermek szülője, vagy éppen maga a gyerek. A közönségszavazatok összeszámolása után kiderült, hogy az Anilogue nézői idén ugyanezt a filmet találták a legjobbnak.

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Filmvilág blog

Comments are closed.

Videók

Legnépszerűbb cikkek