Közzétéve: 2016. ápr. 1. péntek

Louis J. Freeh: Az FBI elnöke voltam

Én hozzászoktattam magam, hogy az ilyen és hasonló címmel felfuttatott könyvek olvasásához nulla, azaz nulla elvárással fogjak hozzá. Most sem számítottam arra, hogy Louis Freeh majd éppen ebben a könyvben vallja be, hogy a modern világ legfejlettebb titkosszolgálatait hogyan cselezte ki egy szakállas arab a Tora Bora barlangjaiból irányítva, és mi vezetett 9/11-hez. Ha te sem ezt keresed a könyvben, akkor nem fogsz csalódni.

9/11 kérdése persze kikerülhetetlen

Louis Joseph Freeh esetében is. Freeh 1993 szeptembere és 2001 júniusa között vezette az FBI-t, az Oszama bin Laden irányította al-Kaida pedig éppen ebben az időszakban készítette elő 9/11-et, és akkor a többi al-Kaida akcióról kukkot sem szólok – Freeh is csak alig fél fejezetet szentelt a témának egy 300 oldalas könyvben. A 9/11 című fejezetben leginkább magyarázkodik Mr. Freeh – persze, ezt akarjuk hallani valamennyien, a magyarázatot. Na de szerintem magyarázatból az édeskevés, hogy hányszor kérték a Kongresszustól a költségvetés módosítását, hogy mikor jelentette a repülésbiztonsági bizottságnak, hogy a légiközlekedés mely pontokon sebezhető, vagy hogy mennyire gyatrán állt az FBI a technikai fejlesztések terén – mert akkor azt hiszem, hogy Freeh egy gyenge elnöke volt az FBI-nak, ha ő látta, hogy fenyeget 9/11 veszélye, de a bürokrácia hálóján nem tudta átverekedni magát. Egy vezető erre képes kellene legyen. A csapnivaló technikai felkészültség pedig végképp halvány magyarázat, ha hozzáveszem, hogy a National Geographic úgy jellemezte Freeh-t, mint aki „idegenkedett a számítógépektől, nem használt e-mailt, és nem tett semmit annak érdekében, hogy az FBI régi és gyenge számítógépes rendszerét fejlessze.” Louis J. Freeh válasza erre a könyvben: „Sajnálom például, hogy talán nem győzködtem eléggé a Kongresszust az FBI technikai fejlesztésének szükségességéről. Ennek következtében szeptember 1-én délután és este gyorspostával kellett szétküldenünk a gyanúsított terroristák fényképeit, mert nem voltak olyan számítógépeink, amelyeken fényképeket tudtunk volna továbbítani.” Ehhez inkább nem fűzök hozzá semmit.

De akkor mi jó ebben a könyvben?

kérdezheted. A fenti bekezdésben leírtak ellenére nekem tetszett a könyv. Nem tetszett, ahogyan 9/11-ről ír a 9/11 c. fejezetben, a többi viszont rendben van. Megpróbáltam más szemszögből vizsgálni, és rájöttem, hogy a címmel van a baj. Az FBI főnöke voltam arról kellene szóljon, hogy mit tett az FBI főnökeként, az viszont kevesebb, mint a könyv fele. A 300 oldalas dokumentár nagyobbik részében arról ír, hogy mit tett a szervezett bűnözés ellen, milyen módszerekkel dolgozott ügyészként és FBI ügynökként, de külön fejezetet szentel annak, hogy milyen neveltetésben volt része, és az FBI múltját is vázolja. Ezeken a területeken kifogástalannak találtam a könyvet, az olasz és az olasz-amerikai maffia elleni hadjáratot pedig egészen érdekfeszítően írja le.

A könyvből egy őszinte, igazságos Louis Freeh-t ismerünk meg, aki feleségével 6 fiúgyereket nevel, s akinek az FBI igazgatói széke mellett mindig jutott ideje a családjára is. Ez példaértékű és dícséretes, emberségből jeles. Az FBI elnökeként viszont elég sok kérdést hagyott válasz nélkül.

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Könyv-Hírek

Comments are closed.

Videók

Legnépszerűbb cikkek