Bob Woodward egyike a legismertebb amerikai újságíróknak. Az 1974-ben publikált, a Watergate-ügyet feldolgozó z elnök emberei óta tudjuk, hogy mindenkinél jobb forrásai vannak Washingtonban. Azt tartják róla, hogy előtte minden ajtó megnyílik a fővárosban, ott lehet a bizalmas tájékoztatásokon, állítólag Bush elnök többször is személyesen fogadta az Ovális irodában (és ezzel nem sokan dicsekedhetnek), s hogy őmaga hívhatta meg vacsorára Donald Rumsfeld védelmi minisztert. Bob Woodwardról elmondhatjuk tehát, hogy washingtoni körökben igazi bennfentes, az írásai pedig “hitelesek és tárgyilagosak”.

A támadás terve az iraki háború előkészületeiről szól. Úgy tűnik, Woodward valóban ott volt minden eligazításon, elsőkézből szerzett információkat a döntéshozók lépéseiről, exkluzív interjúkat készíthetett a Bush-adminisztráció tagjaival. Félelmetes, ahogy szárazon elénk tárja: miként készülnek az elnök beszédei, hogyan dolgozik egy csapat azon, hogy a Bush száját elhagyó mondatok után milliók érezzék úgy, hogy a “Gonosz Tengelye” valós fenyegetést jelent az amerikai állampolgárokra. Képet kapunk arról is, miként és miért habozott Colin Powel támogatni a kormány azon igyekezetét, hogy Szaddám Husszeint eltiporják a Föld színéről, vagy hogy Bush milyen okos húzással állította végül az ügy mellé őt. Az tény, hogy amit Woodward ebben a könyvben leír, az hiteles és tárgyilagos. Na jó, az elsőben azért kételkednék, de tárgyilagosnak tényleg tárgyilagos. Azt azonban hozzátenném még, hogy a támadás terve ebben a formában hiányos is. Woodward szinte semmit nem ír arról, hogy a szövetséges csapatok Irakban végül egy fia tömegpusztító fegyvert sem találtak, és erről a titkosszolgálatoknak bizony előre, már a támadás tervezésekor tudniuk kellett. Arról sem esik szó, hogy Bush elnököt milyen mértékben mozgatták esetleg személyes jellegű indíttatások a Szaddám Husszein elleni háború kirobbantásában. Hasonlóképpen hiányoltam a könyvből olyan jellegű összefüggéseknek a pártatlan feltárását, amelyek alapján a Bush adminisztráció Irakot a nemzetközi terrorizmussal és a szeptember 11-i eseményekkel hozta kapcsolatba – természetesen itt mellőzve minden összeesküvés-elméletet, és csakis a tényekbe kapaszkodva. Ha A támadás terve “a 2001. szeptember 11-i terrortámadás utáni lépések és döntések hátterét kutatja” (idézet a magyar kiadás belső borítójáról), akkor szerintem ez a könyv lehet hiteles és teljes mértékben lehet tárgyilagos is, de nem teljes, és legfőképpen nem pártatlan.