Nabokov nagy port kavart regénye 1955-ben jelent meg, egy olyan korban, amelyben az akkori társadalom pornográfnak vagy pedofiltörténetnek titulálta. Bár a szerző célja nem a szexuális ösztönök felgerjesztése volt, sokkal inkább egy belső vívódás, egy lelki nyomor igen megdöbbentő bemutatása, mégis néha még a mai kor olvasója is felszisszen egy-egy jelenet olvasásakor.

A történet főhőse a negyvenes éveiben járó Humbert Humbert, aki beteges vonzódást érez a még serdületlen lánykák, ahogy ő hívja nimfácskák iránt. Egy különös véletlen folytán ismerkedik meg Lolitával, a 12 esztendős cserfes, szófogadatlan kislánnyal és annak anyjával. A kissé neveletlen, anyja által elhanyagolt lány felkelti Humbert figyelmét, aki beteges és perverz rajongásba kezd iránta. Bármire képes, csakhogy a közelébe kerülhessen, mit sem szeretne jobban, mint hogy magáénak tudhassa. Vágyálma valóra is válik, ugyanis az anya halála után, Humbert gondoskodik a lányról. Ekkor indul el, közös, hónapokig tartó, céltalan autós utazásuk szerte Amerikában. Utazásuk során olcsó motelokban, szállodákban kényszeríti magához Lolitát, akit továbbra is rajongásig „szeret”. Zsarolások sorával, megfélemlítéssel tudja szexuális rabszolgájává tenni úgy, hogy közben folyamatosan retteg, hogy elveszíti őt. Tart a törvénytől és attól, hogy Lolita bármelyik pillanatban megszökik tőle. Hiába ő az elvetemült liliomtipró, annyira fél Lolita elveszítésétől, annyira görcsös a ragaszkodása, ami már szánalmassá teszi az olvasó előtt. Ugyanakkor Lolita lelkivilágáról nem sokat tudunk meg. Úgy tűnik, mintha nem viselné meg mindaz, ami vele történik, mindig erősnek mutatkozik, felesel, hazudik, sokszor félrevezeti fogva tartóját. Azonban olyankor, amikor azt hiszi, nevelőapja alszik, zokogásban tör ki.

A két alkalommal is filmre vitt regény szinte minden sora után meg kell állni, magával ragadó nyelvezete miatt. A néhol ironikus hangvételű, humorral átitatott sorok derűs pillanatokat okoznak, és keserédesen kénytelenek vagyunk mosolyogni. Olyan mesterien játszik a szavakkal, hogy meg kell állni és ízlelgetni, mint a jó bort. Nem rág szájba, nem magyaráz, már-már rejtvényszerű és a megfejtésen gondolkozunk. Ugyanakkor folyamatosan érezzük a feszültséget is, melynek motorja a szorongás, az üldözés, a paranoid képzelgésbe forduló üldözöttség és félrevezetések.

Nagyszerű, de nehéz olvasmány ez, egy igazi, különleges humorú művészregény.