Közzétéve: 2018. aug. 4. szombat

Dennis Lehane: Titokzatos folyó

Egy 19 éves lányt brutálisan meggyilkolnak, a nyomozást az apa gyerekkori barátja vezeti, és feltűnik a harmadik régi combora is, aki – mint gyerekkora óta mindig – rejteget valamit.

Dennis Lehane regényét átjárja a sötét bizonyosság, betölti a főszereplők életét, átitatja a sorokat és ráragad az olvasóra. Az érzés, hogy valami rosszul fog elsülni, végigkíséri az olvasót az egész regényen. A könyv főszereplőinek mindennapjait is átjárja. Miközben haladunk a cselekménnyel, egyéni és csoportos tragédiák kapcsolódnak egymásba, az egyes végkifejleteket valamelyest előrevetítik az árnyékok, és ettől támad az a bizonyos fekete bizonyosság. Tudod, hogy be fog következni a legrosszabb, de az emberi természet egyik legmakacsabb ereje valahol mélyen táplálja benned, az olvasóban a reményt, hogy mégsem… hogy azért lesz egy szál, amibe a történet kapaszkodhat, és a befejezés nem lesz annyira sötét, mint az előrevetített árnyék. E két érzés keveréke jelentős hajtóerőt képez, és csak falod a sorokat, mert kiváncsi vagy a folytatásra. Lehane mindvégig sejtetni engedi a következő felvonást: ama bizonyosság, hogy valami be fog következni és a remény, hogy mégis jóra fordul valami más, ezek ketten nem engedik, hogy letedd a könyvet, ez garantált. Aztán amikor már úgy érzed, hogy biztos vagy a végében, jön a csavar.

Jimmy Marcus, Sean Devine és Dave Boyle, a gyerekkori három jóbarát életét meghatározza egy kínos esemény. Egy ártatlan utcai játék váratlan véget ér, a kis Dave-et elrabolják, két barátja pedig tehetetlenül nézi végig, amint a szipogó Dave szinte magától száll be az almaszagú autó hátsó ülésére. Noha pár nappal később hazakerül, elrablása rányomja a bélyegét életére, és befolyással bír a többiek sorsára is. A történet 25 évvel később folytatódik. A börtönviselt, és közben jó útra tért Jimmy 19 éves lányát brutálisan meggyilkolják, az ügyet az állami rendőrségnél dolgozó Sean kapja. Miközben Jimmy a saját eszközeit bevetve is szimatolni kezd a bünűgy körül, a bostoni rendőrség és az államiak sötétben tapogatóznak. Feltűnik Dave is, Jimmy második házasságával ők ketten sógorok lettek, a nehéz pillanatokban ő is vállát tartja a gyászoló családnak. A rendőröknek hamar feltűnik Dave zavart viselkedése, és Sean ezt azzal a gyerekkori rablással magyarázza. Csak Dave felesége tudja, hogy Dave a gyilkosság éjszakáján véres ruhával és homályos magyarázattal állított haza…

A Titokzatos folyó a 45 éves Lehane első igazi sikere lett. 2003-ban Clint Eastwood Oscar-díjas filmet forgatott a könyv alapján, Lehane munkáját 2002-ben két könyvdíjjal is jutalmazták, a Times az elmúlt évtized legjobb 10 krimije közé sorolta a Titokzatos folyót.

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Könyv-Hírek

Comments are closed.

Videók

Legnépszerűbb cikkek