Közzétéve: 2017. nov. 26. vasárnap

Itt a 15. Anilogue programja

November 29. és december 3. között a 15. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Kino moziban nézheti meg a közönség az elmúlt év legjelentősebb animációs alkotásait a világ minden tájáról. A fesztivál öt napja alatt több mint 200 új animációs rövidfilmet és 13 egészestés mozit láthat majd a közönség.

anilogue_2017_web.jpgA fesztivál nyitófilmje a Have a Nice Day című kínai egész estés animáció, amely az Anilogue előtt a Berlinale versenyprogramjában mutatkozott be, s mely a későbbiekben a Cirko Film forgalmazásában fut majd a magyar mozikban. A fesztivál öt napja alatt több mint 200 új rövidfilmet és 15 egészestés mozit láthat a közönség, köztük a tavalyi Anilogue nyertesét, a Pszichonauták – Az elveszett gyerekek című szürreális, antiutópisztikus fantasy-t. A csúnya rossz róka című francia gyerekfilmben az Oscar-díjra jelölt animátor és képregényrajzoló, Benjamin Renner (Ernest & Celestine) a vicces állati történeteket bemutató, saját képregényét viszi vászonra. A vad bolygó egy távoli bolygón játszódik, ahol óriások uralkodnak és a kicsi embereknek folyamatosan harcolniuk kell a túlélésért. A népszerű “Ted Sieger’s Molly Monster” TV-sorozat alapján készült Szörnyeteg Mollyt pedig a legfiatalabb fesztiválozóknak ajánlható. A Hilda néni! – melyet Cannes, Annecy és Locarno fesztiváljai egyaránt műsorukra tűztek – a zseniális francia művész, Jacques-Rémy Girerd munkája. A kenyérkereső (The Breadwinner) – melynek társproducere Angelina Jolie – a Tenger dala Oscar-jelölt alkotóinak új animációja. Az idei Anilogue zárófilmje a legendás Makoto Shinkai új alkotása, a Mi a neved? lesz, mely Japánban minden idők legnézettebb animációs filmje.

[…] Bővebben!

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Filmvilág blog

Comments are closed.

Videók

Legnépszerűbb cikkek