Kíméletlen, felkavaró és brutálisan izgalmas, nagyon ideje volt már egy olyan sorozatnak, ami nem maszatolja el a nők helyzetével kapcsolatos ellentmondásokat. Bár A szolgálólány meséje műfaját tekintve disztópia, nem kell nagyon elrugaszkodnunk, hogy a saját valóságunkra ismerjünk. Margaret Atwood regénye és az abból forgatott sorozat éjfekete tükör, a felmutatott rémálom nyilván a jelenhez intézett hangos kiáltvány. A kanadai írónő látomásában nem a technológia vagy a tudomány, hanem az ideológiai vakság, a szentnek kikiáltott szövegekkel takargatott önkény torzítják el a társadalmi és emberi kapcsolatokat. Az Egyesült Államok helyén Gileád keresztény-fundamentalista állama virágzik, ahol hideglelős eszközökkel próbálják megállítani a drasztikus népességfogyást. Ennél többet nem is érdemes tudni, a könyv/sorozat legfontosabb hatásmechanizmusa ugyanis éppen az, hogy fokozatosan tárul fel előttünk a szép új világ, majd észrevétlenül ránk záródik.

Atwood 1985-ös könyve elsősorban az elnyomás természetrajzát és a hatalom működését járja körül, egy szélsőségesen kiszolgáltatott nő helyzetén keresztül. A szolgálólány meséje első olvasatra nyilván erőteljes feminista parabolának tűnik, de épp azért lehet az, mert univerzális témákat boncolgat. Elvben egy telivér hímsoviniszta is rá tud kapcsolódni a történetre, mert Atwood azt tárja fel, miként alakul a külső, erőszakos elnyomás önként vállalt belső iránytűvé, miként válik az abnormális szép lassan normalitássá. Az, hogy ezt a folyamatot egy nő sorsán keresztül ilyen pontosan meg lehet ragadni, a feministák érveit húzza alá, jó vaskosan.

[…] Bővebben!

Filmvilág blog